Bejegyzések

Témanap 2023. 06. 08.

Kép
  A Nemzeti összetartozás emléknapjához kapcsolódóan az egész iskolának témanapot szerveztünk. Rendezvényünkön emlékeztünk meg az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződésről. Ezen a programon mutattuk be a pályázathoz kapcsolódó programokat, az előkészítő, az értékelő és a bemutató órákat.  A leginkább várt rész a 4 napos horvátországi kirándulás bemutatása volt, ami nagy sikert aratott. A Témanap második részében vendégünk volt Balázs István, aki 1991-ben költözött Székelyföldről Magyarországra. Pityu bá (ahogy kérte, hogy székelyesen szólítsuk), mesélt a gyerekeknek arról, hogy Romániában, ahol akkor kommunista diktatúra volt, tilos volt elénekelni a magyar vagy a székely Himnuszt, a boltokban alig volt áru (csak ecetet, ecetes uborkát és „sárkányt” lehetett kapni, ami a csirke feje és lába volt egybecsomagolva). Elmondta, hogy a gyerekek kevesebb ajándékkal is beérték, és a ruháikat az asszonyok szőtték. Néhány tárgyat is mutatott, amik Pista bácsi gyerekkorában még minden há

Bemutató óra 2023. 06. 07.

Kép
  Az értékelő szakasz részeként az osztály négy képviselője a programokon készített képek, vidók segítségével bemutatta a Határtalanul pályázatot a 6.-osoknak. A hangsúly természetesen a horvátországi kiránduláson volt, de előtte Zsolt bácsi azt is összefoglalta, ami a felkészítő óráinkon történt. Majd lehetőséget biztosítottunk arra is, hogy a 6.-osok feltegyék kérdéseiket nekünk. Ez az óra egyben felkészülés is volt nekünk a témanapra, amikor majd az iskola elött kell bemutatnunk az általunk készített ppt-t.

Értékelő óra. 2023. 06. 05.

Kép
 Az értékelő órán megbeszéltük a kirándulás legfontosabb céljait. Beszéltünk arról, hogy milyen hatása lehetett látogatásunknak az ottani magyar közösségre, ill. mit jelentett nekünk a velük való találkozás.  Zsolt bácsi adott nekünk egy lapot amin értékelnünk kellett a kirándulás egyes elemeit 0-5 skálán. A Pólai magyarokkal való találkozást mindenki 4-5-re értékelte. Utána megbeszéltük azt is hogy tetszett a szállásunk és elegendő Eurót vittünk-e magunkkal. Közben képeket is vetítettek nekünk tanáraink a kirándulásról. 

Utazásunk Horvátországba 2023. 05.25 - 28.-ig

Kép
1. nap Nagyon korán kellett kelni, hogy el tudjunk indulni a busszal. Aztán elindultunk és elhagytuk a magyar határt. Volt, aki még egyszer sem járt Horvátországban, neki biztos nagyon érdekes volt a kirándulás. Amikor megérkeztünk Laskóba, előadtuk az ottani magyar iskolásoknak Petőfi Sándor 200. születésnapja alkalmából készített műsorunkat. Az előadás előtt az igazgató néni mesélt nekünk az iskoláról, és a horvátországi magyarok helyzetéről. Azután a templomnál a laskói 7. osztályosokkal közösen megemlékeztünk Sztárai Mihály munkásságáról, felolvastuk a 23. zsoltár átiratát és megkoszorúztuk Sztárai szobrát. Még délelőtt tovább indultunk Zágrábba. Ott megérkeztünk a szállásra, ami ugyan nem volt egy 5 csillagos szálloda, de azért csak elvoltunk. Délután elmentünk egy zágrábi sétára. A belváros látnivalói között megbeszéltük a magyar vonatkozású emlékeket is. Este megvacsoráztunk, és elmentünk egy esti sétára a közeli parkokba, ami nagyon érdekes volt. Megnéztük a vasútállomás épület

Fakultatív előkészítőóra (2023. május 19.)

Kép
A második felkészítő órán csapatokat alakítottunk, és először a Google Maps segítségével is-merkedtünk meg a pontos útvonallal, vagyis, hogy merre fogunk menni. Megnéztük, hogy hány kilométert fogunk utazni, valamint, hogy mennyi idő alatt tesszük meg az utat.  Azután pedig egy nagy papírra felrajzoltuk az útvonalat, és azokat a településeket, amiket meg fogunk látogatni. Minden helyszínhez felragasztottunk képeket. Így egész jól megismertük, hogy miket fogunk megnézni. Gyorsan eltelt a két óra. Írta: Lakatos Lia

Előkészítő óra

Kép
2023. 05. 15 hétfő   Az első előkészítő órán térképeket töltöttünk ki. Az első térképek arról szóltak, hogy változott Magyarország  és a szomszédos országok területe 1918, majd 1989 után. a második órán a további térképek arról szóltak,  hogy a szomszédos országokban hol, és hány százalékban élnek még magyarok. Az osztály ügyesen kitöltötte ezeket a térképeket. Utána Zsolti bácsi ppt-vel készült, bemutatva Magyarország és Horvátország közös történelmét, valamint a horvátországi nemzetiségeket, beleértve a magyarokat is. Beszélgettünk a toleráns és kooperatív magatartásról, és a buszos viselkedés szabályairól is. Végül megismerkedtünk a kirándulás programjával is.  Nagyon jól teltek ezek az érdekes, de vicces előkészítő órák. Ezután nagyon vártuk a következő 2 fakultatív órát is. Írta: Mátics Lilla